Tragikus lehet a hunyorgás és fókuszálgatás

 

Számtalan ember gondolja úgy, hogy megfelelően lát. Egy kis hunyorgással, fókuszálgatással elboldogul autóvezetés közben is. Azonban azt kevesen tudják, hogy a nem megfelelő látás hunyorgással való javítgatása óriási idegrendszeri leterheltséget jelent.

Azaz míg idegrendszerünk a látásunk javításával van elfoglalva, csökken a reakcióidőnk, figyelmünk. Különösen igaz ez nagyobb sebességnél, gyengébb látási viszonyok között és nagyobb forgalom esetén.

Míg az üzemorvosi vizsgálaton kormányrendelet szerint elegendő a 0,5-ös vízus (a látásélesség ellenőrzésekor olvasandó Kettesy tábla közepéig leolvasni a táblát), a gyakorlatban ekkora látásélesség gyakran kevésnek bizonyul és súlyos tragédiákhoz vezethet.

Nem véletlen, hogy a balesetet okozó sofőr első mondata ez: „NEM LÁTTAM!”.

Tovább súlyosbítja a helyzetet, hogy önmagában a látásélesség, azaz az éles látás önmagában kevés.

Akár gyalogosan, akár bármilyen közlekedési eszközzel való közlekedés esetén fontos a megfelelő térlátás. Azaz a 3D-s látás. Ezzel a látásfunkcióval tudjuk érzékelni, hogy mi van hozzánk közelebb és mi távolabb. Ezt un. polatesztes vizsgálattal lehet ellenőrizni és javítani.

Szomorú, de Magyarországon a szemüveg-felírási gyakorlat, látásvizsgálat, szemvizsgálat során a 3D-s térbeli érzékelést csak kevés helyen vizsgálják. Ehhez kevés egy sima 20-30 perces látásvizsgálat.

A Széchenyi Optika Taupert Szemvizsgálata 1 óra hosszú, és a két szem együttes munkáját, azaz a 3D- látást, térbeli érzékelési képességet is vizsgálja és javítja.

Vedd fel velünk a kapcsolatot!

És ez még nem minden!

2019. októberében 42%-kal több halálos kimenetelű baleset történt Magyarországon, mint egy évvel korábban. A közúti balesetek 65%-át pedig személygépkocsi vezetők okozzák. – számol be a kreszvaltozas.hu.

Nappali fényviszonyok között szemeink pupillanyílása összehúzódik. Őszi – téli időszakban gyengébb fényviszonyok között élünk, közlekedünk. Ilyenkor a pupilla nyílásunk kitágul.

Tágultabb pupillanyílás esetén gyengébb mélységérzékeléssel rendelkezünk és a látásélesség akár 20-30%-kal elmaradhat attól, amilyen a megfelelő megvilágítás mellett lenne.

Ha akár egy nem tökéletes szemüvegben, akár szemüveg nélkül, de nem megfelelő látásélességgel ül valaki volán mögé, a gyenge fényviszonyok további kockázatokat rejtenek az autóban utazók és a közlekedés egyéb szereplőire nézve.

A Taupert Szemvizsgálat ügyféltapasztalatai alapján tudjuk, hogy a gépjárművezetők mintegy 30-40 %-a nem szívesen vezet este, ill. gyengébb fényviszonyok között.

A hagyományos látásvizsgálati gyakorlat csak nappali fényviszonyokra korlátozódik. A Taupert Szemvizsgálat ZEISS i.Profiler® műszerével mind nappali, mind esti tágultabb pupillanyílás mellett mérjük a látást. Több száz mérési ponton, század dioptria pontosságokkal határozzuk meg a nappali és esti fényviszonyokhoz optimális szemüveg erősséget.

Azaz ahogyan a fenti kép színes ábrája mutatja, még a pupilla nyílásban sem egyenletes a szemeink erőssége. A Széchenyi Optika ZEISS i. Scription® technológiája képes egyaránt a nappali és gyengébb fényviszonyokhoz optimalizálni a szemüveglencse erősségét.

 

Szemvizsgálat és szemvizsgálat – szemüveg és szemüveg között tehát óriási különbségek lehetnek. Ahogyan a közlekedésben résztvevők biztonságában, komfortérzetében egyaránt.

Vedd fel velünk a kapcsolatot!

Azok az ügyfelek, akik már megtapasztalták szolgáltatásainkat, így nyilatkoznak:

„Taupert Szilvi szenvedélyesen hisz abban, hogy a látás a legnagyobb kincsünk. Ő azért dolgozik, hogy minél több embernek visszaadja a látás örömét. Azok közé tartozom, akik voltak nála a Taupert-féle hétlépéses szemvizsgálaton.

Döbbenetes a kontraszt, ha a nála töltött időt életem előző hat-hét szemvizsgálatával összehasonlítom! És nem pusztán a technikai felszereltség miatt! Szilvi érezhetően törődött velem, és minden szavából kiviláglott: az ő célja az, hogy a tökéletes látás élményét ajándékozza nekem. Azóta mindenkinek azzal dicsekszem, hogy nekem csúcstechnológiás “NASA-szemüvegem” van.

De főleg: azóta még inkább tisztelem Taupert Szilvit az elhivatottságáért.”    

 

Szalai Gabriella

Angolutca.hu

ügyvezető-tulajdonos

Vedd fel velünk a kapcsolatot!

A teljesebb, biztonságosabb életedért folytatott hitünk és meggyőződésünk részeként évek óta csatlakozunk az országos Látni és Látszani kampányhoz.

Célunk, hogy minél több emberhez eljusson az a komplex gondolkodás, hogy a gépjárművek megfelelő megvilágítása, biztonsági felszereltsége mellett a látás, a tökéletes szemüveg elősegíti a gyorsabb reflexeket, a figyelem fokozását is az éleslátás mellett.

Tarts velünk, szemeid, biztonságod, hétköznapjaid teljesebbé tételéért! Kérj időpontot Taupert Szemvizsgálatra!

 

Vedd fel velünk a kapcsolatot!

Nézd meg a

témához kapcsolódó videónkat is! 

Pontosan tudjuk milyen nehéz megtenni az első lépést…

…de szemvizsgálatunk 7. lépésének végére olyan megnyugvással és élményekkel leszel gazdagabb, amit el sem tudtál képzelni előtte egy vizsgálatról!

Szakértő kezekben és kellemes légkörben leszel nálunk a Széchenyi Optikában, erről mi biztosíthatunk:

Vedd fel velünk a kapcsolatot, kollégáink hamarosan visszahívnak.

Online időpontfoglalás

Pontosan tudjuk milyen nehéz megtenni az első lépést…

…de szemvizsgálatunk 7. lépésének végére olyan megnyugvással és élményekkel leszel gazdagabb, amit el sem tudtál képzelni előtte egy vizsgálatról!

Szakértő kezekben és kellemes légkörben leszel nálunk a Széchenyi Optikában, erről mi biztosíthatunk:

Jelentkezz be vizsgálatra és válassz időpontot!

Kérünk olyan számot adj meg, amin biztosan elérünk az időpont egyeztetés miatt.
Kérünk olyan e-mail címet adj meg, amin biztosan elérünk az időpont egyeztetés miatt.
Kérünk jelölj meg legalább egyet.
Kérünk válassz időpontot, a véglegesítéséhez pedig 24 órán belül visszahívunk és egyeztetünk Veled.
Kérünk jelezzed, ha tudod, hogy délelőtt, vagy délután szeretnél jönni. Bármilyen kérdésed, vagy kérésed van, tedd fel nyugodtan azt is!

Kérdésed, kérésed van? Visszahívunk!